| Igen sokféle játék készült már el a népszerû Star Wars univerzum alapján. Nem egy közülük rendkívül jól szerepelt az eladási toplistákon, ám nagy újdonságot régen tudtak felmutatni a témában. Most azonban itt van az a stílus, amit eddig még nem láthattunk ebben a környezetben: a taktikai elemekkel tûzdelt, csapat alapú FPS!
Mi vagyunk a kemény legények, nem tudtad?A Lucasarts régóta fontolgatta, hogy készít egy ilyen játékot, de valószínûleg nem bíztak már annyira a klasszikus trilógia erejében, így az újabb részek felé fordultak. Az Episode II után végre megvolt a tökéletes téma hozzá: a klónok háborúja. Mint azt a filmbõl már sokan tudják, a Kaminón élõ klónozók az egyik Jedi kérésére kezdték meg gyártani a köztársaság hadseregét. Amikor Obi Wan Kenobi egy fejvadászt üldözve belebotlik a bolygóba meglepetten hall errõl a dologról, amit jelent is a Jedi Tanácsnak. Miután a galaktikus szenátusban megszavazták a hadsereg felállítását, maga Yoda mester indult el a hadsereg élén Geonosisra, ahol Dooku Grófot és csatlósait kellett legyõzni. Ekkor indul meg kalandos missziónk egy négytagú elit osztag élén.
A történet tehát jól indul, ráadásul tényleg a legelejétõl a dolgoknak. A bevezetõ animáció helyett ugyanis egy igencsak lerövidített bejátszássort kapunk, amibõl megtudhatjuk kik vagyunk, miért is vagyunk, mivé fejlesztenek minket azok a bizonyos hosszú nyakú idegenek. Az elsõ küldetés helyszíne a Geonosis lesz, ahol droidok egész hadával kell majd szembeszállnunk. Az alap séma sosem fog megváltozni :). A csapatunk négy fõs, mi vagyunk a vezetõk, de akad még robbantási szakértõ, nehézfegyverzetû katona és mesterlövész is a teamben. A játékmenet tehát nem egy szimpla Jedi Outcast-féle "megyek és gyakok" módon épül fel, hanem az egész csapatunknak együtt kell mûködnie, hogy túljuthassunk az akadályokon.
Ez a fránya térerõ! Most már láttok?Mindenkit kijelölhetünk valamilyen feladatra, ami legtöbbször egy ajtó, vagy torlasz felrobbantásában, vagy éppen a fedezet biztosításában merül ki, bár ezt megdobták a fejlesztõk még a választás lehetõségével is, azaz kiválaszthatjuk, hogy ajtóstól rontunk a házba egy bombával, vagy feltörjük a védelmi rendszert és úgy nyitjuk ki a kérdéses ajtót. Mindeközben folyamatosan figyelni kell rájuk, ha egy ellenfél elintézné valamelyik társunkat, akkor csak az állva maradt csapattagok, vagy éppen mi tölthetjük újra õt, azaz az életerejét. Ugyanez igaz ránk is: ha elesnénk a harcban újraéleszthetnek minket, már ha még áll valaki közülük. A fõ szempont: senkit sem hagyunk hátra! Ezt mindig követni kell, mivel egyedül esélyünk sincs a többszörös túlerõvel szemben. Ha már a túlerõnél tartunk, beszéljünk a gépi intelligenciáról. Ez igazgatja a csapattársaink mozgását és tetteit, valamint az ellenfelek viselkedését is. Az elsõ pár óra játék után sajnos nem gyõzõdtem meg arról, hogy jól kódolták le az AI-t. Többször elõfordult, hogy a bomba elõl a bomba mellett kerestek fedezéket a társaink, ami azért elég mókás (mókás ha más játszik, idegtépõ ha mi játszunk... - SirKhan). Csak akkor indultak el onnan, amikor megnyomtam a gombot. A droidok elég gépiesen mozognak és gondolkoznak, csak a túlerõben hisznek, így rájuk tényleg illik az agyilag zokni kifejezés és ez így van rendjén, még egy gránát elõl sem igyekeznek elfutni. Az élõ ellenfelek viszont már komplexebben támadnak, kivédik a csapásainkat és igyekeznek õk is csapatban támadni. Persze a túlerõ rájuk is igen sokszor lesz érvényes, ezért medium, vagy annál kisebb fokozaton még nem mutatnak túl éles logikát, könnyen elintézhetõk, ha egyedül vannak. Akadnak még jóval erõsebb rosszaságok is az ellenség soraiban, akiknek véletlenül mindig ismerjük a gyengepontjukat, így legyõzhetõek.
Ez uncsi, a Playware nem jön be ezen?
Fegyverek terén szépen el leszünk látva mindennel. Kezdetben az alap pisztolyt és a roham fegyverünket használhatjuk, késõbb a szokásos finomságokkal bõvül majd a felhozatal, mint például a shotgunt helyettesítõ stukker, vagy a gránátvetõ. Nagy eredetiségre tehát nem számíthatunk. Ha az egyszemélyes hadjárattal végeztünk, akkor utólag mentéseinkkel és a Champaing Map opcióval újrajátszhatjuk bármelyik csatánkat. Ezek azonban nem foghatóak a multiplayer élvezetéhez. A többjátékos módozat ugyanúgy mûködik, mint eddig. Ha mi szeretnénk csatlakozni valahova, akkor ki kell keresnünk kedvenc szerverünket a listából, vagy ha van IP címünk, az alapján is csatizhatunk rá. Persze mi is indíthatunk online ütközeteket, a már megszokott beállítások után egybõl elindíthatjuk a szervert, amire maximum 16 fõ kapcsolódhat egyszerre. Mindössze három játékmódból válogathatunk, ami elég szegényes egy ilyen kaliberû game esetében. A Deathmatch sima öldöklést tartalmaz, a Team Deatchmatch mindezt csapatokra osztva kínálja nekünk, míg a Capture The Flag már némi taktikai lehetõséget is megenged nekünk, miközben igyekszünk ellopni az ellenfél zászlaját és a sajátunkhoz vinni azt (röpke 10 éve ezzel a hárommal játszunk minden második FPS-ben... - SirKhan).
Réges régen még fekete fehér volt az a bizonyos galaxis?
A grafikáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: az effektek gyönyörûek, a Directx 9-es kártyák minden képességét kihasználják. Az Unreal Engine soha nem látott szépségben tündököl most. A bump mappingek használata igencsak megdobja az összkép minõségét, amiért igencsak megérdemlik a tapsot a programozók. A karakterek poligonszáma is nagyon magas, ennél fogva elképesztõen nagy részletességet lehet megfigyelni rajtuk, amit csak tetéz a nagyfelbontású textúrák használata, csak néhány helyen tapasztalható elmosódott darab, de ezeket is elég nehéz észrevenni az eldugottabb sarkokban. A fényekkel sem volt semmi baj, nem úgy, mint az árnyékokkal, azokat bizony nem egyszer vetítette elém rosszul a program. A szemkápráztató megjelenés a pályákra is igaz, bár sokszor egyhangúnak tûntek, a megvalósításuk átlagon felülire sikeredett. Az elrendezésnél viszont már több helyen is hibába lehet ütközni, aminek köszönhetõen kifogyhat a muníciónk, vagy éppen könnyedén elintézhet minket a túlerõ. A méretük viszont jól lett elosztva (vélhetõen az xbox verzió miatt, az ugyanis nem bírja a hatalmas pályákat gyengébb hardvere miatt), nincs hosszas töltögetés a következõ szint elõtt. A zenei rész illik a gammához, nem mindegyik kifejezetten star warsos, így végre új dallamok kísérhetnek minket a missziók során. A környezeti effektek is csodásak, ráadásul azok minõségére sem lehet panaszunk. A fegyverek hangjai is megütik a szintet, amit elvártunk, nem monoton, de nem is idegesítõ egyik sem. Az arachnofóbiásoknak esetleg gondot okozhat a Geonosison használt lángfegyver ízeltlábú morajlása, de ezt leszámítva semmi hibát nem lehet tapasztalni bennük, tökéletes munkát végeztek tehát a LucasArts fejlesztõi.
Az elsõ hírek alapján nem tûnt tuti befutónak a game, sokan egy sima, a Csillagok Háborúja világában játszódó Rainbow Six klónra gondoltak, de szerencsére a rosszat sejtõk nagyot tévedtek. Nem erõltették túl a realitást, nem lehet egy lövéstõl elhullani, de nem is tudunk Supermanként haladni az ellenfelek között. Aki tökéletes SW játékot várt, az nem fog csalódni ebben az alkotásban.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
